Tükrök potyognak az égből
tüptürüp
Kicsit összezuhantam most. Magam mellé a padlóra. Rég volt, amikor utoljára.
Van, akit ez kifejezetten taszít, olyan valaki, akit nem szeretnék eltaszítani semmi estre sem. Könnyebb itt-ott elhullatni az érzéseket. Olyan helyeken, ahonnan utána nem lehet csokorba szedni és újra együtt látni.
Különös mostanában az élet. Na és felétek?
b
mint boldogság
szeptemberöt
"A modern ember egyik tragédiája, hogy csak külső dolgokkal építi és támogatja életét. Abba pusztul bele szinte természetellenesen korai halállal, hogy mindenáron mindent meg akar szerezni, mert csak akkor érzi teljes értékű embernek magát, ha minden státuszszimbóluma megvan.
Sok embert az autója, mielőtt megvenné, már elüti. Nem az országúton tiporja el, hanem abban a görcsös erőlködésben, hogy legyen és minden évben szebb legyen és új legyen. Évenként cseréli, mindig nagyobbra, drágábbra és még meg sem vette, már belehal.
A modern embernek az a baja, hogy mindene van és végül semmije nincs."
szeptemberegy
Ez a nyár rengeteg mindenre megtanított.
Hogy hogyan kell elengedni valakit.
Hogy mennyire oda kell figyelni a kapcsolataim minden egyes részletére, hogy azok jól működjenek.
Hogy hogyan ne legyek önmagam, ha arra van szükség.
Hogy vannak álmok, amik valóra válhatnak.
Most érzem azt, hogy tényleg én vagyok a bőrömben, most éledtem fel úgy igazán. Annyi a terv, annyi az érzelem és olyan sok dolog vár. Köszönöm.
m
már napok óta hasonlót álmodok, éppen meghalnék, amikor hirtelen felébredek
mindig másképp, de a vége ugyanaz
részben ennek köszönhető a korai kelés
és minek az aligalvás?
talán annak, hogy másfél évnyi boldogság-boldogtalanság cserélődik le némi szabadsághoz hasonló érzésre, egyedüllétre, lemondásra és új lehetőségekre
nincsenek már nyomasztó dolgok, amik az ígéretek ellenére állandóan visszatértek
nincsenek már megmagyarázhatatlan - és megmagyarázható de megmagyarázatlan - történetek
nincsenek már szép, de üres szavak és nincsenek üresnek hitt őszinte mondatok
a végén.. valami végén jó összegezni, nekem most mégsem megy
adtam. kaptam. vártam. figyeltem. tanultam. szerettem.
..
"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán."
/Johann Wolfgang von Goethe/
határ
Köszönöm
hogy megadtad a döntő löketet,
ami egymástól végleg ellökhetett.
vasárnaptól vasárnapig
ha hagyjuk, még most is égünk
megéreztük: itt a végünk
másé lenni. ettől féltünk
elvéreztünk. ezért éltünk?

Why men don't talk to women
nincs sok
Hasznos linkek
cellák
ezekre még emlékszem
arc hívum
- 2011 November
- 2010 Szeptember
- 2010 Augusztus
- 2010 Július
- 2010 Június
- 2010 Május
- 2010 Április
- 2010 Március
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
- 2009 Július
- 2009 Június
- 2009 Május
- 2009 Április
- 2009 Március
- 2009 Február
- 2009 Január
- 2008 December
- 2008 November
- 2008 Október
- 2008 Szeptember
- 2008 Augusztus
- 2008 Július
- 2008 Június
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): esuteru